Teremtő ereje van a hálának

Teremtő ereje van a hálának

Szerző: Zámbó Márta, 2017-05-21

A hála pozitív irányba tereli az életünket (Profimedia)

Amikor minden a helyére kerül és kerek a világ, az elégedettség mellett gyakran hálát is érzünk. Zámbó Márta spirituális coach szerint  a fogyasztói társadalom életformája ugyan nem ebbe az irányba terel bennünket, de érdemes befelé figyelni és megélni a hála teremtő erejét.

– A hála érzésében egyszerre van jelen az öröm és az áradó szeretet. A köszönet pillanata ez az érzés, amikor olyan, de olyan gömbölyű velünk és bennünk a világ, hogy úgy érezzük, minden a helyén van, s ezért szeretnénk köszönetünket is kifejezni. Ez a hála – magyarázta a spirituális coach. – Átélni, megélni, kimondani is lehet, de mesterségesen hiába akarjuk létrehozni… Ez nem a vallásokhoz kapcsolódóan oly sokat emlegetett „legyünk hálásak” gondolata, hanem egy mélyen átélt érzés.

A szakember szerint erre mindenki képes, aki befelé is él, figyel önmagára, a belső érzéseire és ezzel a fókusszal szemléli a külvilágot.

– Mondhatnám úgy is, hogy lélekből élve könnyebb elérni ezt az érzést, bár a fogyasztói társadalom életformája nem ebbe az irányba terel minket. Ott a fókusz a szerzésen, az anyagi javakon és a külsőségeken van. Ám sose késő befelé is figyelni, és megkérdezni magunkat, hogy miként is vagyunk magunkkal meg a világgal. A hálának teremtő ereje van. Ez az érzés nagyon tiszta és magas rezgéstartományba repít minket, „emelkedetté” tesz. Óriási energiákat mozgat, pozitív irányba tereli az életünket. Ebből igazán jó teremteni! Az egyik legtöbbet emlegetett teremtő gyakorlat is a hála napi gyakorlását célozza: ha csak egy szót mondunk reggel és este ima gyanánt, az legyen a köszönöm.